A Kraken haragjában három titkos csapat verseng egymással különböző célokat hajszolva, reménykedve, hogy egyikük sem bukik le. Nem bízhatsz meg senkiben, hisz sosem lehet tudni, melyik csapatba tartozik a navigátor vagy éppen a kapitány. Figyelj minden mozdulatot, fürkéssz minden szót és ne félj vízbe dobni a gyanús elemeket, de jól vigyázz: a szektavezér pont a Kraken gyomrába szeretne jutni. Vitorlát feszíts, füleket élesíts, ez nem lesz sétahajókázás! Készen álltok életetek kalandjára? Ebben a játékban mind egy-egy titkos szerepet töltötök be (matróz, kalóz vagy szektavezér), és minden rendelkezésetekre álló eszközt bevettek, hogy a hajó a szerepeteknek megfelelő helyszínen kössön ki. A hajó fordulónként egy mezőnyit halad a három lehetséges irány valamelyike felé - de melyik lesz az? Felváltva öltitek magatokra a kapitány, hadnagy vagy navigátor beosztást. Ezek mindegyike befolyásolhatja a hajó haladási irányát. A játék során kabinkutatásokat fogtok indítványozni, könyörtelen lázadásokat robbantotok ki, igyekeztek elhallgattatni a fenyegető ellenfeleket, sőt áldozatot is hozhattok az ősi krakenistenségnek. A játék négy fázisból áll: Navigációs csapat kinevezése - mivel a kapitány képtelen egyedül navigálni a hajót, így a legénysége 2 tagjára is szüksége van. Ő nevezi ki őket.Hűségpróba - A legénységnek nem kell szükségszerűen elfogadnia a kapitány döntését, ha ez történik, akkor az fegyveres lázadást indítványozhat!A navigáció - A kapitány, hadnagy és a navigátor egy csapatként irányítják a hajót.Szolgálaton kívül helyezés - Navigáció után egyes játékosoknak pihenniük kell, és kapnak egy Szolgálaton kívül jelölőt. A játék vége: A fordulók addig ismétlődnek, míg valamelyik győzelmi feltétel nem teljesül: A matrózok akkor nyernek, ha a hajó a Kékvíz-öbölben köt ki a térkép keleti oldalán.A kalózok csapata akkor nyer, ha a hajó a Bíbor-barlangnál köt ki a térkép nyugati oldalán.A szektavezér és a követők akkor nyernek, ha a hajó eléri az óriás krakent a térkép északi oldalán, vagy ha a szektavezért feláldozzák a krakennek valamelyik krakenmezőn. Legyetek figyelmesek, és olvassatok a sorok között, hogy időben rájöjjetek, kiben lehet megbízni, és kit kell halálra ítélni az utazás során. Készen állsz egy igazi blöffölős játékra?