A tökéletes irányítás titka
Válj olyan vezetővé, amilyenné lenni szeretnél!
„Körülbelül tizenkét évvel ez előtt még úgy véltem, a vezetés valami olyasmi, ami a szükséges képességek fejlesztéséről és az irányítással összefüggő tudás folyamatos bővítéséről szól. Ezek megtanulása és a gyakorlatba való átültetése – bármennyire is nehéz – végül automatikusan biztosítja a sikert.
Azóta az egész gondolkodásmódom megváltozott. A szükséges képességek elsajátítása magában véve még nem működik hatékonyan, és különben is, az irányítás nem elsősorban arról szól, hogy valakinek éppen mi a feladatköre, hanem arról, hogy kicsoda igazából, milyen a személyisége most és milyenné akarja formálni magát. A rátermett irányítás valójában „tudatos létezés”, nem pedig „tanult cselekvés”; inkább egyszerűen természetes, mint erőltetetten összetett.
A jó vezetők száz százalékos felelősséget vállalnak életük minden részéért. Azért ahogy gondolkoznak, éreznek, és döntenek minden pillanatban – vagyis nem másokat okolnak életük körülményeiért. A vezetők nem hiszik, hogy a körülmények áldozatai, mert abszolút urai a felelősségnek. Itt kezdődik az igazi vezetői képesség.” Penny Fergusson
Tartalomjegyzék
Köszönetnyilvánítás
Bevezető
Áttekintés Az álarc mögött A felelősség elfogadása Az irányítás rólam szól! A felelősség kommunikálása Mások bevonása Vezetők, figyelem! Kérdés, kérdés és még több kérdés! A helyes kérdés megtalálása A megfelelő emberek felépítése és fejlesztése A piramis átugrása – az emberi képességek felfedése Az érték demonstrálása Milyen stílusú irányítás? Hová tartok? A jelen megélése Vállalati kultúra A puding próbája az evés